Az alvás egy szükséges jó az életünkben. Az alvás ideje alatt regenerálódik, mind a testünk, mind pedig az elménk.
Éppen ezért nagyon fontos, hogy ágybetétünket megbízható helyen vásároljuk meg.
Életünk 1/ 3 részét ágyban töltjük, és köztudott, hogy a rossz alvási helyzet, vagy a nem megfelelő ágybetét, anyagok, gerincoszlop elváltozást, izomfájdalmakat, illetve egyéb betegségeket okozhatnak. Ezért a LINEAFLEX immár több mint 20 éve gyárt és értékesít fizikai és szellemi felfrissülést biztosító ágybetéteket, párnákat, tartószerkezeteket.


Ágybetétek és a hátfájás



HOGYAN ELŐZZÜK MEG AZ IZÜLETI FÁJDALMAKAT
A legelterjedtebb HÁTFÁJÁS, kellemetlen deréktáji fájdalommal jár, amely a bordák alsó részét és a farizmokat érinti, nem sérülés vagy törés következtében alakul ki.
Az éjszakai alvás alatt testünk többször megmozdul, különböző helyes vagy helytelen pozíciókat vesz fel.
Minekután nem tudjuk mozgásunkat ellenőrizni, fontos, hogy egy olyan ágybetéten aludjunk, amely követi és modellezi minden felvett pozíciónkat, mintegy elősegítendő, hogy testünk mindig a helyes testartást vegye fel. Ellenkező esetben kellemetlen ízületi fájdalmakra ébredhetünk.
Mondhatjuk tehát az ágybetét és a hozzávaló kiegészítők kiválasztása, egészségünk érdekében vállalt egyfajta beruházás. A LINEAFLEX figyel az ORTOPÉDIAI és más EGÉSZSÉGI problémákra, ezért olyan termékskálát dolgozott ki, - NOTTE és BENESSERE – amely alakunkhoz igazodva, gerincoszlopunkat a megfelelő természetes élettani helyzetben tartva adja az alvás alatt számunkra a kívánatos alátámasztást.


HOGYAN VÁLASSZUNK ÁGYBETÉTET

Egy kellemesen pihentető, megfelelő minőségű ágybetétet nem is olyan egyszerű kiválasztani.. A LINEAFLEX, kiváló minőségű anyagokból gyártott egészséges, bevizsgált termékei garantáltan, hosszú idő elteltével is megtartják formájukat.
Az ágybetét fontos helyet foglal el az életünkben, kiválasztása igencsak szubjektív.
Ezért fontos, hogy kérdéseinkkel a legmegfelelőbb választást elősegítő tanácsadásra is felkészült SZAKÜZLETEKHEZ forduljunk, ahol PRÓBA ÁGYAKON ki tudjuk próbálni, próbálni és újra próbálni, a legkülönbözőbb modelleket. A cél, a számunkra legmegfelelőbb kiválasztása, ugyanis mindenki számára legjobb ágybetét nem létezik.


Nagyon kemény

Nagyon puha

Ideális (a megfelelő pozició)



Mely hibákat jobb elkerülni?

Szinte közhiedelem, hogy az ágybetétnek keménynek kell lennie. Ezzel szemben a megfelelő ágybetét az, amely képes a testet megfelelően alátámasztani: azért, hogy megtudjuk melyik az, ki kell próbálni. Az ágybetétnek legalább 18 cm vastagnak kell lennie, 18 cm alatt az ágybetét nem képes a gerincoszlopot - a helyes testtartás érdekében - megfelelően alátámasztani.





VÁSÁRLÁSI TANÁCSOK...
Olvassa >>>


Vállalat | Egészség | Termékek | Hotel | Viszonteladók | Székhelyek | Kapcsolat